Haltenorth a kutyát minden ragadozó atyjának említi.A találó megjegyzés abból a tényből fakadhat,hogy az oligocénben, 30 millió évvel ezelőtt alakult ki az ősragadozókból (Miacidak) valamennyi ragadozó család.Az első ragadozók a koponya,a fogazat és a lábak kialakulásában a mai kutyaszerűek felé vezető fejlődési irányt jelzik.A tulajdonképpeni kutyafélék (Canidae) csak később bontakoztak ki.

A szárazföldi ragadozóknál már nagyon korán bekövetkezett a kutyaszerűek (Canodiea) és a macskaszerűek (Felodia) csoportjainak szétválása.A Canis-nem,amelyet ma a farkasok és a ma élő összes házikutyafaj képvisel,mintegy 2 millió éve jelent meg a késői pliocénben.Az akkori kutyaszerű ragadozók a ma élőktől  külsőleg és anatómiailag csak kevéssé térnek el.A kutyafélék családja a törzsfejlődés folyamán összesen mintegy 60 nemet hozott létre,melyből Haltenorth szerint csupán 6 maradt fent,29 fajjal.A házikutyák változatos tipusaiés fajtái, melyek a farkas leszármazottai, nem képeznek önálló fajokat, hanem önálló "háziállatfajként jelöljük őket.Egyes feltételezések szerint a kutyák sokféleségét a farkas és a sakál közötti kereszteződések is eredméyezhették.Ez a teória még vitatott, de a kutya-sakál, kutya-farkas kereszteződésére már vannak bizonyítékok.A kutya és a sakál szabadon nem, csak fogságban párzik és ott is csak speciális körülmények között  jöhetnek létre keverékek.A farkasok ezzel szemben természetes és mest erséges körülmények között is pároznak kutyákkal.Ilyen vérfrissítés gyakran történt a német juhászkutyáknálhelytelenül mondva farkaskutyáknál.A farkasvér ilyenkor a követkeező nemzedékekben fokozatosan felszívódik.

E keverék kutyák általános megjelenésükben a két faj keverékei, viselkedésük azonban inkább a farkaséhoz közelít, bizalmatlanok és agresszívabbak,mint szüleik.Mindazok az állatok,melyek önként párzanak egymással és továbbszaporodásra képes utódokat hoznak létre,ugyanazon fajhoz tartoznak.Az a tény,hogy a farkas és a kutya keresztezéséből nemzőképes utódok születhetnek, e két állatfaj igen közeli rokonságát bizonyítja.

Az összes mai házikutya tulajdonképpeni őse kétségtelenül a farkas.Ez a kijelentés nem azt jelenti, hogy egyetlen ősi farkaspár alapította a kutyák nagy családját.A farkasok háziasítása térben és időben egymástól függetlenül a Föld több pontján, az emberi civilizáció kialakulásának korai időszakában, a középső, illetve az új kőkorszakban következett be.Bizonyos kutatások szerint azonban az sem elképzelhetetlen,hogy a farkasok legkisebb termetű alfaja volt a kutya háziasításának egyetlen kiindulópontja.A farkasok elterjedési területe Eurázsiában és Észak-Amerikában is igen széles, az északi tundrákon,valamint a forró,száraz déli vidékeken egyaránt előfordulnak.Testsúlyuk 15 és 70 kg között ingadozik.Az északi típusok nagyobb termetűek a délieknél.Az Eurázsiában honos farkasok bundája általában szürkésbarna árnyalatú, míg az Észak-Amerikában élő társaik fekete és fehér színben fordulnak elő, akár egy almon belül is.A farkasok társas lények.Szervezett falkáikat vezérállat uralja, a többi falkatag önként csatlakozik be a közösségbe és képességeik, tulajdonságaik alapján illeszkednek be a rangsorba.A falkalét zsigerekbe beivódott törvényei tették alkalmassá a farkast az emberrel való együttélésre,hajlamai lehetővé tették, hogy adott körülmények között kutyává alakuljon.

A 15 ezer évvel ezelőtt élt emberek már kezdetleges kunyhókban éltek,megélhetésüket főleg a vadászat biztosította, fegyvereiket és szerszámaikat kőből és állati csontokból készítették.Az ember ősei a vadállatok közvetlen közelében éltek, melyek táplálékul szolgáltak számukra.Amikor az éghajlati viszonyok megváltozása és az emberek lélekszámának rohamos növekedése a hústáplálékforrás csökkenését eredményezte, az ember rákényszerült az állattenyésztés megtanulására.A számára fontosnak,kezelhetőnek vélt állatokat befogta, háziasította és továbbszaporította.Azt a folyamatot, melynek során a vadon élő állatból az ember tudatosközreműködésével háziállat lesz, domesztikációnak nevezzük.Az első háziállatok-a juh és a kecske- mellett már ott találhatjuk a kutyát.A legősibb kutyacsontvázak, melyeket Északkelet-Irakban ástak ki, arról tanúskodnak,hogy kb. i.e.12ezer évvel ezelőtt már ezek az állatok az ember közelében éltek.A juh és a kecske háziasítása i.e. 8800 körül kezdődhetett, a többi háziállaté pedig csak az ezt követő évszázadokban, évezredekben.Természetesen nem minden befogott vadállat volt alkalmas a háziasításra.Az engedetlenségre hajlamos példányok bizonyára nem szaporodtak olyan könnyen, mint az alkalmazkodóképesebbek.Ez a kiválasztódás azt az örökletes tulajdonságot feltételezte, hogy az állat alkalmazkodó legyen.A természetes környezetben a vadállatok utódainak csak kisebb hányada jut el a szaporodási képesség ideéig.Az emberi háztartás megváltozott körülményei között viszont a fiatal állományból azok is megmaradhatnak, melyekre a vadonban biztos pusztulás várt volna.Ebben az állományban már jelentős különbségek mutatkoztak.Az ember beavatkozva a természetes kiválasztódás(szelekció) folyamatába olyan háziállatokat hozott létre, melyek az ősi fajokhoz képest rendkívüli módon megváltoztak.Az ősöktől való különbség akkora is lehet, hogy az eredeti faj szinte felismerhetetlen az eltérő egyedben.Külnösen érvényes ez a kutyák változatos formájú, tarka familyájára, amely lényegesen különbözik  a jóval egységesebb megjelenésű farkasoktól.Ezért történhetett meg az,hogy a kutya származásával kapcsolatban sokáig heves vita folyt.

A farkasok mint csúcsragadozók semmi esetre sem viselkedhettek barátságosan az ősi vadászokkal szemben, hiszen számukra az ember az élelméért folytatott küzdelemben veszedelmes vetélytársnak számított.A farkas háziállattá történő átalakulása úgy történhetett, hogy az ősember azokat a farkaskölyköket, melyeket vadászatai során megtalált,nem ölte meg, hanem magával vitte és a horda környezetében felnevelte azokat.Minthogy a kölyökkoruktól kezdveemberi gondozás alatt álló vad farkasok sokszor nagyon szelídekké és ragaszkodókká váltak,hosszabb ideig életben hagyták őket a gyermekek játszótársaiként.Svájcban egy neolit korból származó telep cölöpépítményeinek feltárásakor a régészek őskutyák megkövült csontjaira bukkantak.A tudósoknak már első látásra feltűt,hogy a koponyák gömbölyű formája a ma élő spiccek koponyájára hasonlít.A formai és szerkezeti hasonlóságot az állkapcsok jellegzetes tompasága is aláhúzta.A spiccre utaló jellegük következtében a tudomány ezeket az ősi házikutyákat tőzegspiccknek nevezte el.Az a tény,hogy e kutyák csontjait egy ősi település maradványai között találták, azt bizonyítja,hogy ezeket az állatokat eleink már háziasították, ugyanis a vadállatok és az ellenségek támadásaitól védelmet nyújtó,cölöpökre épített kunyhókat csak úszva vagy csónakkal lehetett megközelíteni.A származástan egyes képviselői szerint a tőzegspicc nemcsak a spicc őse,hanem a legősibb kutyafajták egyike is egyben.A tőzegspicc testfelépítése hasonló lehett a Szumátra szigetén, a batak törzs környezetében ma is élő  kistestű kutyák külleméhez.Észak-Európa tenger- és folyópartjain a felhalmozódott kagylóhéjak között is találtak ősi kutyamaradványokat.Ez az őskutya nagyobb testű,erős csontozatú állat volt.Anatómiai vizsgálatok is alátámasztották azt az elképzelést, hogy ez a kutyaa közép-európai farkas leszármazottja.Az őskori leletek alapján nem tudjuk egyértelműen megállapítani,hogy ezek a házikutyák milyen külsővel rendelkeztek.Hiányos ismereteink miatt ezekre e kutyákra nem alkalmazhatjuk a a fajta megjelölést.

A pattintott és csiszolt kőkor közötti időszakban az emberi településeken tartott elsőházikutyák még nem az ember vadásztársai voltak, hanem inkább hústartalékot jelentettek ínség időkre, amikor levágták és elfogyasztották a kutyákat.A kutya segítőtársként történő alkalmazása mint nyomravezető és harcostárs a vadászatokon vagy ellenséges törzsek elleni csatákban, a háziasítás és idomítás későbbi eredménye lehetett.