A legelterjedtebb kísérleti módszerek

LD50 teszt

Ez hivatott azt vizsgálni, hogy a tesztanyagból mekkora a halált okozó mennyiség.
A kísérleti alanyok szervezetében mindaddig növelik a bevitt méreganyag mennyiségét, amíg el
nem pusztul a vizsgálatban részt vevő állatok fele.
Ha nem erősen mérgező a vizsgált anyag, akkor csövön keresztül óriási mennyiséget juttatnak
az állatok bélrendszerébe. Így gyakran előfordul, hogy a belső szerveik szétrepednek és
végső soron ez vezet az állatok pusztulásához.

Szemkárosodási teszt

A szemkárosodási tesztek többsége a dr. Draize által kifejlesztett módszert követi, bár
megbízhatóságuk igencsak kétséges.
A szemirritációs kísérlethez elsősorban albínó nyulakat használnak, mert nekik nincs
könnycsatornájuk, így nem tud a szemükből a kísérleti anyag eltávozni.

Kalodába zárva teszik mozdulatlanná a nyulakat és a kísérletezett samponok, tusfürdők,
szemfestékek, szappanok és egyéb kozmetikai szerek erős koncentrációját cseppentik a
szemükbe. Az eredményt napokon keresztül figyelik, egy szubjektív listán pedig pontozzák
a sérült terület nagyságát, a szaruhártya homályosságát, a kötőhártya vörösességét,
duzzadását és váladékozását.

Bőrirritációs és allergén tesztek

Szintén a dr Draize által kifejlesztett módszert alkalmazzák.
Egy bizonyos helyen eltávolítják a szőrt az állat testéről, majd a tesztelendő anyagot
ráviszik a bőrére, lefedik egy gézdarabbal, amit ragtapasszal rögzítenek, és sokszor
begipszelik az állat egész törzsét, hogy a pólya biztosan a helyén maradjon.
A bőrt 24, 72 óra, vagy még hosszabb idő után megvizsgálják, és a károsodást pontozzák.
Gipszelés helyett egyéb rögzítő szerkezeteket is használnak. Ezzel a módszerrel az állat
minden testrészén lehet bőrirritációt tesztelni, de a leggyakrabban használt felület épp az
érzékenysége miatt a szem és a szemhély.
Minden ember használ kozmetikumokat, de nem is sejtik, hogy mi áll "fejlesztésük" mögött!